WE WILL ROCK YOU - QUEEN musical Budapesten - Beszámoló az előadás sikeréről!

Kelt: 2023.08.28

A We Will Rock You szuperprodukció, a Queen rajongóknak igazi ajándék. Legendás ikonikus dalok, elképesztően fantasztikus éneklések hatalmas hangokkal, kétértelmű beszólások, vicces helyzetek, fantasztikus, futurisztikus látványvilág, egyedülálló díszletek és jelmezek és persze a legenda tovább élése.

 A WE WILL ROCK YOU musical frenetikus sikere ismét a Pesti Magyar Színházban...

Ha az ABBA-nak van, a Queennek miért nincs egy Mamma Mia!-ja színpadon?

A kérdés felvetése teljesen kézenfekvő volta a zeneiparban. Látva az ABBA dalaiból összerakott musical őrületes világsikerét, a szakma nem is várt túl sokáig: Három évvel az ABBA musical világpremierje után, 2002-ben Londonban már be is mutatták a ABBA-slágermusical rock n' roll rokonát, a Queen dalaiból készült musicalt, a We Will Rock You-t. Hogy a számítás bejön, az egy percig sem volt kétséges, mert ez lett a West End tizedik leghosszabb ideig futó musicalje.

A világon elsőként új rendezésben és koreográfiával, egyedülálló látványvilággal magyar nyelven debütált az előadás Budapesten a BOK Csarnokban 2017. november 24-én. A Pesti Magyar Színházban 2018 novemberétől folytatta sikerhadjáratát, de nem mint a színház sajátja, hanem a Ps produkció független produkciójaként. Egy újabb szuperprodukció a Vámpírok bálja alkotóitól! A nemzetközileg is elismert Cornelius Baltus rendezésében, Kentaur díszlet- és jelmezterveivel, Túri Lajos Péter koreográfiájával.

A PS Produkció sikertörténete a 2007-ben bemutatott, Oscar-díjas Roman Polanski nevével fémjelzett Vámpírok bálja, valamint a 2010-ben színpadra állított, az ABBA együttes szerzőpárosának SAKK című musicalje után, 2017 novemberében a legendás WE WILL ROCK YOU musical bemutatásával folytatódott. 24 QUEEN világsláger egy látványos előadásban. A darab producere, Simon Edit biztosra ment, hiszen ha egy rockopera Queen slágerekre épül, a siker gyakorlatilag borítékolható. A PS Produkció tizenöt éven át kérte a musical bemutatásának jogát, amelyet végül nagyon szigorú szabályozás mellett kapott meg. A társulat olyan darabot alkotott mindenféle támogatás nélkül, a létükért küzdő független színházként, amely méltán vívta ki a Queen együttes zenészeinek tetszését is. Maga Brian May nyilatkozta: úgy érzi, egy teljesen új generáció kapcsolódik majd a musicalhez.

Az előadásban olyan jól ismert Queen slágerek hangzanak el, mint mint a Radio Ga-Ga, Somebody to love (Szeretni valakit), Play the game (Jöjj és játssz!), It's a kind of magic (Varázslat ez nem más), I want it all (Az egész kell), No one but you (Csak te, nincs más), Who wants to live forever (Ki élne így örökké?), Another one bites the dust (Hogy harap fűbe más), Under pressure, Bohemian rhapsody (Bohém rapszódia) és természetesen az előadás címadó dala a WE WILL ROCK YOU!

Az előadás mind a mai napig hatalmas sikerrel játszott szuperprodukció melyet, ha egy mondatban kellene összefoglalni: Legendás ikonikus dalok, elképesztően fantasztikus éneklések hatalmas hangokkal, kétértelmű beszólások, vicces helyzetek, fantasztikus, futurisztikus látványvilág, egyedülálló díszletek és jelmezek és persze a legenda tovább élése.

A darab 2002-ben született, Ben Elton angol komikus-író ekkor alkotta meg a szövegkönyvet, összefűzve a legendás Queen zenekar slágereit.

Súlyos társadalomkritikát fogalmaz meg benne, képes mélyen elgondolkodtatni a közönséget jelenlegi életünk minőségéről. Megdöbbentő képet festve szól a jövő problémáiról, vízió csupán, de annak nagyon pontos és riasztó leképezése. A darab során végig hatalmas jelentőséggel bíró, olykor háttér információként szolgáló óriási led falon már kezdéskor olyan adatokkal szembesülünk, amelyek a rocktörténet mérföldköveinek számítanak, kezdve 1956-tal, amikor megjelenik Elvistől a Heartbreak Hotel, egészen 2046-ig, amikor az immár IPLANET nevet viselő (korábban a Föld) bolygón betiltanak minden hangszert, és létrehoznak egy szürke, gondolkodás nélküli, uniformizált világot.

A történet röviden:

A távoli jövőben, a 24. század elején, a IPLANET nevű bolygón játszódik, amelyet egykor Földnek hívtak. A világot átfogó globalizáció mindent behálóz. Az egész világot a GaGa konszern, a Globalsoft uralja, élén a kegyetlen Killer Queen-nel és segítőjével, a titkosrendőrség vezetőjével, Khashoggi parancsnokkal. Ez egy látszólag boldog, biztonságos GaGa világ, ahol a fiatalok ugyanazokat a filmeket nézik, ugyanolyan ruhákat hordanak, ugyanazokat a komputer generált-zenéket hallgatják, és ugyanazt gondolják. Rendes neveket már nem kapnak az emberek, csak tucat felhasználóneveket. Nincsenek valódi kapcsolataik, valódi igényeik és kiölték belőlük a valódi egyéniségüket. Minden egységes, bűn a szabad gondolkodás, és bűn az igazi zene, csak elektronikus zenét hallgathatnak. Ebben a világban a társas magány elvárt, az igazi egyéniség pedig eltiport.

Ez egy agymosott világ. Az igazi élőzene kihalt, a hangszereket betiltották. Fiatalok egy csoportja fellázad a műanyag világ ellen, ők kirívó egyéniségek, akik a gondolat szabadságát és az igazi hangszerekkel játszott élő rockzenét akarják visszahozni. A lázadóknak kemény harcot kell vívniuk a kegyetlen hatalommal, míg megtalálják a régi "bajnokok hangszerét", a felszabadító, szent elektromos gitárt... " Ez a pár fiatal próbál kitörni a rájuk erőltetett társadalmi skatulyából, de igazából azt sem tudják, mi az a rock ’n’ roll feeling, mégis szerves része a szótáruknak.

A musical szereplői napjaink népszerű nemzetközi sztárjainak reinkarnációi. A darabban szereplő lázadó fiatalok olyan külföldi rock és pop legendák neveit veszik fel, mint Britney Spears, Ozzy Osbourne, Lady Gaga, Tina Turner, Madonna, Cindy Lauper, Pink, Mick Jagger, és Buddy Holly." Már semmit nem tudnak a régi idők zenéjéről, hőseiről, mégis ezekről a régi sztárokról nevezik el magukat, bár fogalmuk sincs róla kedvencük fiú e vagy lány, így lesz a lázadó Britney Spears fiú és Ozzy Osbourne pedig lány. A lepusztult Hard Rock Caféban tanyáznak, ahol összegyűjtöttek minden régiséget, ami az igazi zenéhez kicsit is köthető, bár a használatukról fogalmuk sincs…

Valamiért 2002-ben úgy gondolták, hogy a rockzene a kihalás szélére kerül hamarosan. Mivel azonban ,,örök és elpusztíthatatlan", ezért alkottak neki egy musicalt, ami sok év után sem hagyja veszni. A szerzőpáros  Ben Elton és Brian May arra használta a Queen dalok adta lehetőséget, hogy egybeolvassza a darabban az igazi hangszereken játszott zene dicsőítését a globalizáció ellenes társadalomkritikával, mert:

A zene él és élni fog!

A rock and roll mindig is a lázadók, a szabad gondolkodók műfajának számított, ilyenekre pedig egy számítógép által vezérelt, uniformizált, steril mintatársadalomban nincs szükség. A túlzott elnyomás minden korban lázadást szült az elnyomó hatalom ellen lázadó hősökkel, a darabban ezek a bohémek, akik keresik-kutatják a rapszódiát. Az ellenállókkal azonban keményen leszámol a titkosrendőrség, akit elkapnak, annak átmossák az agyát és örökre elveszti szabad gondolatait és az egyéniségét. A legenda szerint létezik még a földön egy hangszer, valahol, ahol a „bajnokok játszottak” Ezt csak egy valaki találhatja meg, az „Álmodó”, aki elhozza majd a várva várt szabadságot és újraéleszti a rockzenét. Őt egy fényes csillag vezeti a rejtekhelyre…

Az „Álmodó” Galileo Figaro: Scheich Dávid

A történet főszereplője egy fiatal fiú, aki a darab elején frissen végzett a Ga-Ga Universitynél és akire nagy jövő vár, tanárnője (Kokas Piroska) szerint komputer zene készítőként a Globalsoft vállalatnál. Ő azonban kitörni vágyik ebből a világból, nem akar számítógépes hangzást generálni, igazi zenét szeretne szerezni. Erre ösztönzik az álmai és a fejében kavargó hangok, melyeket álmában hall és számára érthetetlen szövegek, de a közönség tudja, hogy ezek híres dalszöveg részletek. Őrültnek hiszi magát, tanárnője sem nézi jó szemmel vízióit, ezért értesíti a titkosrendőrséget, akik letartóztatják. Itt találkozik egy lánnyal, akit azért tartóztatnak le, mert nem akar cukros, rózsaszín tucat műnő lenni, máshogy öltözik, mint azok, igazi egyéniségként.

Az álmodó víziójának középpontjában egy ismeretlen dal foszlányait hallja, melynek hatására saját magát Galileó Figarónak nevezi el, a lányt pedig a dal nyomán, Scaramouche-nek. a Queen-szövegek nyújtotta lehetőséget az áthallásokra: a főszereplő lázadót a Bohemian Rhapsody után Galileónak hívják, a rendszer pedig pont úgy üldözi az ő meg nem értett tanait, ahogyan tette azt annak idején a híres Galileóval is. A kölykös alkatú Scheich Dávid tökéletesen építi fel a karaktert, érzékeny, visszafogott kezdésből nő fel azután a darab végére a kőkemény rocksztárig.

Scaramouche: Réthy Zsazsa

Igazi lázadó figurát személyesít meg. Kettejük játékának összhangja gyönyörűen szól megismerkedésükkor az igaz barátság, majd a későbbi vonzalom kialakulásakor az igaz szerelem dicséretéről. Könnyfakasztóan gyönyörű duettjükkel a két fiatal egymásrautaltságát meghatóan láttatják…  Who wants to live forever - Ki élne így örökké:

„Nincs út, nincs remény

Nincs hely, nincs időnk

Eltűntek mind az álmaink

Nincs múlt, és nincs jövőnk

 Ki élne így örökké?

Ki élhet így örökké?

Mondd

 Nincs cél, nincs esély

Hisz sorsunk rég eldöntötték…"

 Killer Queen: Sári Éva

Sári Éva szerepe szerint az elnyomó hatalom megtestesítője, a félig ember, félig pixel, de végtelenül gonosz, nárcisztikus, kegyetlen egoista Killer Queen. Fantasztikusan alakítja a mindenkin uralkodó, ellentmondást nem tűrő, felsőbbrendűsége teljes tudatában lévő „jégkirálynőt” Elképesztően jól énekelt és fantasztikus tartással formálta meg a kegyetlen zsarnokot.

Kashoggi, rendőrfőnök: Egyházi Géza

Egyházi Géza a főgonosz, a Killer Queen jobbkeze, igazi szadista rendőrfőnököt tár a nagyérdemű elé, aki „sötétben is napszemüvegben jár”.  Khashoggi alakja az elnyomó hatalom jelképeként óva int az ellenállástól minden lázadót, de a gonoszok bukása egy idő után elkerülhetetlen. Különösen magával ragadó alakítást nyújtott, a hangja jellegzetes orgánuma és színpadi jelenléte odavonzza a nézők tekintetét, bármit csinál a színpadon.

Fantasztikus hangi adottságaikat maximálisan kiaknázzák a szerepük során mindketten. Killer Queen-ként Sári Éva és Khashoggi-ként Egyházi Géza párosának, zseniális duetteket köszönhetünk.

 Ozzy Osbourne: Veres Mónika Nika

Ozzy Osbourne szerepében Veres Mónika Nika olyan frenetikus hangokra képes, hogy azt talán még az űrben is hallják… Amikor a Buddyt alakító Végh Péter a nagy elődök emlékének tiszteletére „oktatja” a lepusztult Hard Rock Caféban tanyázó lázadó ifjúságot…

„A király meghalt… Nagyon sok hős és király halt utána. A dalok elvesztek, de a nevük tovább él és mi emlékezünk azokról, akik fiatalon haltak:  Jimi Hendrix,  Amy Winehouse, John Lennon, Janis Joplin, Michael Jackson, Jim Morrison, Kurt Cobain, és Freddie Mercury….

Ozzy pedig emlékezik Freddie-re és csodálatos hangon elkezd arról énekeni, hogy a fiatalon elhunyt rocksztárok sosem tűnnek el. A Csak te és senki más – No one, but you című dal a darab egyik csúcspontja olyan átéléssel, mely könnyeket csak a néző szemébe…

„mondd, mért van, hogy ifjak, a jók halnak, túl gyorsan égtek, és ez volt az ár, most nélkülük megy tovább… hogy távoznod kellett előre megírták tán…

nem halt meg senki, nem halt meg semmi! … hogy nem vagy úgy fáj…”

A dal vége igazi segélykiáltás, végtelenül megható előadásában.

Britney Spears: Baksa András

Méltó társa Ozzynak, valamint kiapadhatatlan humorforrás Britney Spears elképzelt bőrébe bújva. Baksa András Veres Mónikával közös duettjük, a Mindent és most - I Want it All határtalan energikusságával az előadás egyik legütősebb dala.

Buddy Holly: Végh Péter

Kiemelkedő játékával személyesíti meg a bohémek vezéregyéniségét, Buddy Hollyt. Végh Péter számtalan szerepben bizonyította már (többek között nemrég a Lévy Story sheriffjeként nagy sikerrel) mennyire nagyszerű karakterszínész. Buddyként a darabban ő képviseli a jó öreg, vérbeli rockert, az igazi, kissé „füstöshangú”, kissé „izzadtságszagú” rock valódi képviselője az elmaradhatatlan ősrelikviájával, az aszfaltba ragadt Harley Davidson motorjával.

 Szerepe szerint ő az öreg tanítómester, egy igazi beavató, aki felnyitja a szemét a fiatal Galileonak, hogy mi is az ő küldetése valójában. Nem csak a neve ad okot állandó derültségre, hanem mert ő kapta a legviccesebb, legtrágárabb szövegeket is, és a lehetőséget, hogy bemutasson olyan ősrelikviákat, mint a szent tekercsnek számító videókazetta vagy a televízió. Szabadszájú, öntörvényű őskövület, de ennek ellenére elpusztíthatatlan, annyira, hogy még a rendőrfőnök agymosása sem képes igazi kárt tenni benne. Végh Péter valósággal lubickol a szerepben.

A darab legfontosabb mondanivalójára is ő mutat rá, amikor a fiataloknak elmagyarázza, hogy az a négy jóképű lány a videóban az valójában fiú…

„Egy szabadságharcos csapat, úgy hívták őket a Queen, és Mercury volt az egyik tagja, a fénylő csillag… A szent videókazettát is talán afféle intő jelnek hagyhatták hátra, talán cybertérről beszélnek. Egy olyan világról jövendölnek, ahol a gyerekek a fantázia rabjaivá váltak, iPhone-t nyomkodnak Xbox-szal játszanak és komputerrel generált, mesterségesen hangolt popzenét hallgatnak… A Queen megpróbálta kinyitni a gyerekek szemét, hogy ne ezt a műanyag gyilkos popzenét hallgassák, ne a számítógépet püföljék, hanem játszanak rockot!”

A videokazetta üzenni próbál valamit, a fénylő csillag mutatja az utat… Mercury szobra… Egy helyet, ahová az emberek régen azért mentek, hogy együtt legyenek… a Wembley Stadion… és a mindenre elszánt maroknyi lázadó elindul… a We Will Rock You és a We Are The Champions már egyértelműen a lázadók győzelméről szól… Galileo végül megtalálja az utolsó igazi hangszert és feléleszti vele a régóta szunnyadó, de csupán tetszhalott rock zenét. Záró akkordként pedig felcsendül a Bohemian Rhapsody is.

A We Will Rock You musical előadásain a Pesti Magyar Színház pedig estéről estére beleremeg ennek a maroknyi csapatnak a lázadásába, az igazi rockba. A régi nagy slágereket furcsa így magyar szöveggel hallani. A dalokat meg kell szokni… Tényleg furcsa az ikonikus I Want To Break Free-t magyarul hallani, de rá lehetett kapni az ízére, és fantasztikusan, falakat rengetően szólaltak meg ezek a magyar dalok. Miklós Tibor dalszövegei és Várkonyi Zoltán magyar fordítása hűen követik Freddie Mercury és a Queen, valamint Ben Elton különleges világát és a darab humorát.

A dalszövegek aktualizálásának legjobb példáját mutatja mindjárt a darab elején felhangzó Radio Ga Ga magyar szövege, amely egy kicsit aktualizálva a rádió bla-blája mellé bekerült az interneté, az instagramé meg a marketingé is, a rendszer programadó dala lett…

„Itt száz, és száz új társra lelsz,

És rád is vár a „cyber-szex”

Csak klikkelj ránk, te rég várt vendég

A háló nélkül, mit éreznénk?

De itt van ő, és kontrollál

Az életünk egy program már!

Globalshow

 Bárhogy hívd is: rádió-GAGA,

Videó-GUGU, Internet-ZAZA

Bárhogy szólítsd: hálózat-GAGA,

Marketing-BLABLA

Kell az újdonság!

Microsoft, szívünk mind rád várt!"

Az igényesség a legjóbb szó, ami nagyban jellemzi a We Will Rock You budapesti előadását, nemcsak a díszletek, a fantasztikus jelmezek és a gördülékeny, jó ritmusú rendezés, a látványos tömegjelenetek, az egyszerű, de hatásos táncbetétek miatt, de a gyakorlatilag stúdióminőséget nyújtó zenekar miatt is.

Az előadás látványvilága, ez a futurisztikus világ, Erkel László Kentaur jelmezei és díszletei különleges vizuális élményt nyújtanak. Elképesztően különleges sci-fi-re emlékeztető díszletet álmodott színpadra, melyben a két világ, a műanyag számítógép vezérelt világ és a lázadók világa között hatalmas a kontraszt a díszleteknél ugyanúgy, mint a jelmezeinél. A Globalsoft vállalat szürke, egysíkú, steril, számítógép vezérelt világa, melyet fantasztikusan jelenít meg a hatalmas ledfalak segítségével, szöges ellentétben áll a lázadók színes világával. A lepusztult Hard Rock Café díszlete az üres olajoskanna, a lyukas autógumi hegyek és a lázadók steampunk szerelései mind egyszerre emlékeztette a nézőt a Mad Max című film jeleneteire. Az egész produkció nagyon igényesen lett kidolgozva, minden apró részletre nagyon odafigyeltek, mely a látványvilágon nagyon érezhető volt. Kentaur díszletei és jelmezei mellett Madarász János világítástervei zseniálisra sikerültek, melyek minden érzést, minden hatást, minden utalást fantasztikusan kiemeltek.

Ezt az izgalmas futurisztikus látványvilágot, csak tovább fokozta Túri Lajos Péter fantasztikus koreográfiái, és a rendező Cornelius Baltus, egyedi ötletei is. Az eredeti bemutató újra rendezésével, kicsit modernizálta a darabot, hiszen az eredeti premier óta még fontosabb, és aktuálisabb lett az előadás üzenete.

Mai felgyorsult világunkban, ahol sokszor belefeledkezünk az internet világába, megfeledkezve a körülöttünk élőkről, kihalóban az emberszeretet, az egymásért való felelősség, az olyan fogalmak értéke, mint igaz barátság, szerelem, emberség, régi értékeink megőrzése kezd elhalványodni. Saját kis világunkba bezárkózva sokszor társas magányban élünk, a darab igazi üzenete mára még fontosabb jelentőséggel bír…

 Freddy Mercury így nyilatkozott régen erről:

„A magány messze nem csak azt jelentheti, hogy valaki bezárkózik egyedül egy szobába. Tömegben is érezheti magát az ember magányosnak, és az a legfájdalmasabb érzés.”

Nem drámát látunk a színpadon, a We Will Rock You egy formabontó, nem mindennapi musical, így egyértelmű, hogy a végén a jó győzedelmeskedik, a fénylő csillag mutatja az utat, a szent fejsze, az elektromos gitár előkerül, a zene és vele a világ megmenekül, a figyelmeztetés azonban velünk marad:

Vigyázzunk önmagunkra, vigyázzunk a gyermekeink fantáziájára, ne adjuk oda a lelkünket és a nevünket egy felhasználónévért, és mindenekelőtt: vigyázzunk a hangszerekre, mert amíg ember alkotja a zenét, addig el nem veszhetünk!

A We Will Rock You egy nagyon érdekes és izgalmas szuperprodukció, ami tényleg maradandó emlék mindenki számára, akinek alkalma volt megnézni az előadást, a Queen rajongóknak pedig igazi ajándék lehet. Mintha egy koncerten lennénk, sőt, néhol be is vonódunk kicsit és kiélhetjük tapsolási vágyunkat. Frenetikus előadás, reméljük még sokáig kápráztatják el a közönséget ezzel a darabbal, hogy aki még nem látta is élvezhesse egyszer, hiszen a Bohém rapszódia gyakorlatilag egy óda a zenekartól mindarról, amit a rajongók millióinak jelent, amikor felcsendül. A darab elgondolkodtat minket, hogy hol vannak korunk ikonjai, akik ennyire mély benyomást tudnak ránk tenni zsigeri tehetségükkel, mint Freddie Mercury? Talán már sehol, hiszen a feldolgozások, a rebootok, a remakek és az újrázások korát éljük, ahol bánatunkat csak egy eredeti Queen nóta tudja feledtetni. Mondjuk a Bohemian Rhapsody.

Epilógus…

We will rock you jelentése:

A “We will rock you” egészen pontosan azt jelenti, hogy mi el fogunk téged ringatni.

A We Will Rock You az első dal a brit Queen rockegyüttes 1977-es News of the World albumáról. A szerzője Brian May gitáros volt. Az inspirációt koncerten velük együtt éneklő rajongók adták, ennek hatására akart kifejezetten olyan dalt írni, amelyet a közönség is könnyedén el tud énekelni velük.

Írta: Kókainé Ibolya https://t.ly/ob5bp

Fotók: We Will Rock You Hungary képgaléria

Szereposztás 2023. augusztus 27. délutáni előadás:

Galileo Figaro: Scheich Dávid
Scaramouche: Réthy Zsazsa
Killer Queen: Sári Éva
Kashoggi: Egyházi Géza
Britney: Baksa András
Ozzy: Veres Mónika Nika
Buddy: Végh Péter
Tanárnő: Kokas Piroska

Ne bántsátok a hangszereket!

SZUPERPRODUKCIÓ 2030: a Radio 1 adásában elhangzik az utolsó, nem számítógép által generált zenei hang. Ezt – és ennél még sokkal ijesztőbb mozzanatokat is – vetíti előre a We Will Rock You című musical, amelyet a budapesti PS Produkció megvalósításában láthatott a bajai közönség augusztus 13-án, pénteken este a Szentháromság téri színpadon.              

2021. aug. 14.   Sándor Boglárka

A zene él és élni fog! Fotó: Sárközy Marianna - PS Produkció

Szögezzük le rögtön az elején: ha egy rockopera Queen slágerekre épül, a siker gyakorlatilag borítékolható (még akkor is, ha időnként bizonyos alapfogalmakat tisztázni kell, pl. a különbséget koncert és musical között). Az is tény: ha a már létező dalokra írnak egy történetet (lásd: Szép nyári nap, A szabadság vándorai stb.), akkor ott nem feltétlenül kell számon kérni a tűpontos dramaturgiát, hiszen a munkafolyamat majdnem hogy visszafelé zajlik. Az apróbb bakik azonban elenyésznek mindannak a fényében, hogy olyan produkcióval van dolgunk, ahol a lenyűgöző látványvilágot meggyőző színészi játék és elképesztően erőteljes énekhangok egészítik ki. Ha pedig a történetből indulunk ki: helyenként akár túl didaktikusnak is érezhetjük, tudjuk azonban, hogy ez a műfaj egyfajta sajátossága is – bár a We Will Rock You esetében épp a befejezést nem előzte meg hatalmas erkölcsi tanulság, addigra azonban a néző már annyi igazságot kap az arcába, hogy nem is hiányzik egy újabb.

Ozzy Osbourne: Veres Mónika Nika

Induljunk is ki az igazságból. Magam részéről a darab legnagyobb erősségének azt tartom, hogy – bár él a műfaj összes, már-már közhelyesnek tűnő eszközével – igen súlyos társadalomkritikát fogalmaz meg, és úgy szól a jövő problémáiról, hogy képes mélyen elgondolkodtatni a jelenünk minőségéről. Különösen hátborzongató belegondolni, hogy maga a darab 2002-ben született, Ben Elton angol komikus-író ekkor alkotta meg a szövegkönyvet, összefűzve a legendás Queen zenekar slágereit (és itt emeljünk jelképesen kalapot nem csak a dalszövegek magyarítását végző Miklós Tibor, hanem a sziporkázó magyar szöveget jegyző Várkonyi Zoltán előtt is!), így minden, ami az utána következő évekről szól, vízió, de annak igen pontos és riasztó. A darabot végigkísérő óriási led falon már kezdéskor olyan adatokkal szembesülünk, amelyek a rocktörténet sarokköveinek számítanak, kezdve 1956-tal, amikor megjelenik Elvistől a Heartbreak Hotel, egészen 2046-ig, amikor az immár IPLANET nevet viselő (korábban Föld) bolygón betiltanak minden hangszert. Itt érhet minket az első meglepetés azzal kapcsolatban, milyen veszélyt is hordozhatnak a hangszerek. Semmit – gondolhatnánk, aztán rájövünk: ez nem így van, a rock and roll mindig is a lázadók, a szabad gondolkodók műfajának számított, ilyenekre pedig egy számítógépvezérelt, uniformizált, Gaga-birkákból álló mintatársadalomban nincs szükség. Persze, a túlzott elnyomás – amelynek esetünkben a félig ember, félig pixel, de egészen gonosz Killer Queen (Sári Éva) a megtestesítője – mindig kitermeli a maga ellenállását, itt éppen a bohémeket, akik keresik-kutatják a rapszódiát. Itt lép be a képbe az Álmodó (Szemenyei János), aki némileg messianisztikus figura, hiszen az ő eljövetelét várják hosszú idő óta a bohémek. Az Álmodó nem elégszik meg azzal a jövőképpel, amit a GlobalSoft vállalat kínál neki, nem akar számítógépes hangzást generálni, hanem igazi zenét szerezne, amihez fura hangokat (közismert dalszövegek részleteit) hall a fejében, ráadásul megálmodja, hogy eljön egy lány, aki a társa lesz a lázadásban. Ő Scaramouche, akit a tökéletes világ épp úgy kivet magából, mint a magát Galileo Figarónak nevező Álmodót. Kettejük játékának összhangjában gyönyörködve is számos jelentést fejthetünk meg, kezdve az igaz barátság dicséretétől az olyan sztereotípiákig, mint hogy a lány leginkább csak az igaz szerelem vágyik, míg a férfinak ennél nagyobb céljai is vannak, a világ megváltására és megmentésére törekszik. Scaramouche szerepében a magyar-belga gyökerű Stephanie Schlesser nemcsak vitathatatlan énekhangjával hódít, de bájos akcentusa még izgalmasabbá teszi a lázadó figurát, míg mellette a kölykös alkatú Szemenyei János érzékeny, visszafogott kezdésből jut el a kőkemény rocksztárig. Persze, van, akinél ez már az első pillanattól megvan: Ozzy Osbourne szerepében Veres Mónika Nika olyan hangokra képes, hogy hajlamosak vagyunk, azt hinni, Vaskúton is hallják, amint arról énekel, hogy a fiatalon elhunyt rocksztárok sosem tűnnek el (a Csak te és senki más – No one, but you című dal alighanem a darab egyik csúcspontja), és méltó társa, valamint kiapadhatatlan humorforrás Britney Spears elképzelt bőrébe bújva Baksa András. Ki kell emeltünk még a bohémek vezéregyéniségét, Buddy Hollyt, akinek nem csak a neve ad okot állandó derültségre (szóviccek formájában), de ő kapta a legviccesebb szövegeket is, többek között a lehetőséget, hogy bemutasson olyan ősrelikviákat, mint a szent tekercsnek számító videókazetta vagy a televízió – Végh Péter valósággal lubickol a szerepben. Ellenpólusként a két főgonosz, Killer Queen és Khashoggi alakja az elnyomó hatalom jelképeként óva int az ellenállástól, de tudjuk, a gonoszok bukása egy idő után elkerülhetetlen: Sári Éva és Egyházi Géza alakítása is sokáig velünk marad. Bajaiként külön örültünk Pethő Dorottyának, aki szép lehetőségeket kapott a darabban, és ezeket maximálisan ki is aknázta, büszkék lehetünk rá!

Killer Queen (Sári Éva) és udvartartása

Nem titok: a PS Produkció tizenöt éven át kérte a musical bemutatásának jogát, amelyet végül nagyon szigorú szabályozás mellett kapott meg, így nem is csodálkozhatunk azon, hogy a produkció minden egyes képkockájára nagyon vigyáznak. A társulat olyan darabot alkotott, amely méltán vívta ki a Queen együttes zenészeinek tetszését is (maga Brian May nyilatkozta: úgy érzi, egy teljesen új generáció kapcsolódik majd a musicalhez), és a világsikert a magyar közönség tetszése is követte. Amint azt a bajai premiert megelőző közönségtalálkozón a díszlet- és jelmeztervező Kentaur kiemelte: nem drámát látunk a színpadon, a We Will Rock You fun musical, így egyértelmű, hogy a végén a jó győzedelmeskedik, a fénylő-fénylő csillag mutatja az utat, a szent fejsze előkerül, a zene és vele a világ megmenekül, a figyelmeztetés azonban velünk marad. Vigyázzunk önmagunkra, vigyázzunk a gyermekeink fantáziájára, ne adjuk oda a lelkünket és a nevünket egy felhasználónévért, és mindenek előtt: vigyázzunk a hangszerekre, mert amíg ember alkotja a zenét, addig el nem veszhetünk! Köszönjük ezt a gondolatot a szuperprodukció összes alkotójának.

Sándor Boglárka

Feltámadt a rockzene a Dóm téren: hosszú ovációval fogadta a közönség a We Will Rock You című előadást

Tóth Anett Délmagyarország

2019.07.01. 12:01

Valamiért 2002-ben úgy gondolták, hogy a rockzene a kihalás szélére kerül. Mivel azonban ,,örök és elpusztíthatatlan", ezért alkottak neki egy musicalt, ami sok év után sem hagyja veszni.

Gigaprodukciót ígért a szabadtéri, mikor a Queen-musicalt hozta a Dóm térre. Mindent megkapott a közönség: remek hangokat, csodálatos és ötletes díszletet, aprólékos jelmezeket és persze a legenda továbbélését. Elvégre a kicsit mocskos, de öntörvényű rockot hogy is lehetne elpusztítani, ha itt a Queen. A dalokat lefordítot­ták, jól is sikerültek, ám a ma­­gyar zenei utalásokon túl is látszik, hogy a szövegkönyvet egy angol komikus, nevezetesen Ben Elton írta. Persze sok érdekes geg is tarkítja a produkciót. Sokan – a nemrég megjelenő Queen-film miatt – arra asszociálhattak, hogy esetleg egy életrajzi előadást látunk. Ellenben a We Will Rock You ad egy jól kigondolt tör­­ténetet, ahol nem akasztja meg a dal véletlenszerűen a me­­netrendet. Sőt, a magyar szö­­vegnek köszönhetően még gördülékenyebbé teszi azt, no­­ha a darab elég erős kritikát is megfogalmaz a globalizációról. S persze akadnak érdekes utalások is: főhősünket példá­­ul Galinak (Galileo) hívják a Bo­­hemian Rhapsody után, ám gondolhatunk a neves fizikusra, csillagászra is – éppúgy üldözték mindkettejüket.

A We Will Rock You az 2300-as évek elején játszódik. A jövőbeli iPlaneten próbál kitörni a rájuk erőltetett társadalmi skatulyából pár fiatal, akik azt sem tudják, mi az a rock ’n’ roll feeling, mégis szerves része a szótáruknak. Régi sztárokról ne­­vezték el magukat, mint Brit­­ney vagy Ozzy. A rockzene receptjének titkos összetevője kiderül: a lángoló szerelem. Egy tinidrámát is láthatunk, ám ezúttal a jó értelemben. Kedvesen megmosolyogtató, fejcsóválós módon.

A dalokat pedig meg kell szokni. A lényeg, hogy ne ra­­gasz­­kodjunk a tükörfordításhoz. Tényleg furcsa az ikonikus I Want To Break Free-t magyarul hallani, de rá lehetett kapni az ízére, s nem is akárhogyan szólaltak meg ezek a magyar dalok. Szemenyei János nagyszerű Galileo, s külön elismerés jár Stéphanie Schlessernek, a francia énekesnőnek. Sokan csak az előadás második felvonásában jöttek rá, hogy nem magyar az anyanyelve, annyira jól betanulta a dalokat és még a prózai szöveget is. Sári Évi Egyházi Gézával az oldalán egy egészen új oldalát mutatta meg a közönségnek.

A darab minden milliméterét megtervezték, mi sem bizonyítja jobban ezt, mint Kentaur díszlete és jelmezei. Olykor a Hard Rock Café roncstemetőjét, máskor Killer Queen felségterületét láthatjuk. A tánckar pa­­rá­­désan egyszerre lélegzik és lép, a háttérben a zenészek pedig csodást hangzást varázsoltak a Dóm térre. És persze ahogy mindenki várta, a végén jöhetett az ütemes lábdobogás és taps.

Sajnos Nyugaton nem hallgatnak Schuster Lórira, sem a P. Mobilra, így nem tudják azt sem, hogy a rock örök és elpusztíthatatlan. Hanem képesek a rockzene haláláról beszélni, sőt, gigamusicaleket készíteni róla. De persze már megint csak Schusternek lett igaza: a Queen dalaiból készült musicalnek ugyan az a kiindulása, hogy a rock már csak távoli és betiltott emlék, azért mégis kiderül, hogy elpusztítani tényleg nem lehet. Mert jön a Queen, és mindent helyrehoz.

Ha az ABBA-nak van, a Queennek miért nincs egy Mamma Mia!-ja?

A kérdés teljesen érthető, látva az ABBA dalaiból összerakott musical őrületes világsikerét (a magyar előadásra sem lehet hónapokra előre jegyet kapni), úgyhogy a szakma nem is várt túl sokáig: három évvel a bódítóan bugyuta blődli világpremierje után Londonban már be is mutatták a ABBA-slágeraknamező rock n' roll rokonát, a We Will Rock You-t. Hogy a számítás bejött, az egy percig sem volt meglepő – ez lett a West End tízedik leghosszabb ideig futó musicalje –, a kérdés csak annyi, miért nem készült még el a filmadaptáció. És hogy miért nem mutatták be még Budapesten.

Hát film, az továbbra sincs, és egyik nagy színház sem állt elő magyar premierrel, de ugyanaz a PS Produkció, amelyik tíz éve behozta Magyarországra a Vámpírok bálját (ami azóta is műsoron van), a volt Syma csarnokban most magyarul is bemutatta az előadást. Ami elég jó okot adott a bizalomra: a Roman Polanski-film alapján készült vámpírrevü a maga szórakoztató és cseppet sem visszafogott morbidságával megmutatta, hogy egy musicalnek nem feltétlenül kell szépelgőnek és rózsaszínnek lennie, hiába tart ilyesmiket a műfajról a közönség sznob része. És hiába erősítik a sztereotípiákat tovább pont az olyan ékegyszerű darabok, mint a Mamma mia.

És tényleg: a We Will Rock You megint olyan musical, ami után a kisgyereküket magukkal rángató szülőknek otthon meg kell majd válaszolniuk pár kínos kérdést a gyerekágy mellett. Hogy akkor mik voltak azok a biszexualitásra utaló poénok, mit jelent, ha a főszereplőnek a szemére hányják, hogy nem is olyan jó srác, hiszen zokniban kefél, és hogy milyen alvó sárkány felébresztéséről is beszélt a nővel testi kontaktusba régóta nem került rocker, amikor a motoron szorosan elé ült a főszereplőnő. Nem arról van szó, hogy valami polgárpukkasztó botránydarabról lenne szó, de azért az meglátszik, hogy a szövegkönyvet egy angol egykori komikus, Ben Elton írta.

És a We Will Rock You tényleg nem is a könnyebbik felén fogja meg a témát, azaz a Queen-életmű színházba lökdösését. Ez a musical nem egy könnyfakasztóan érzelmes életrajzi dráma Freddie Mercuryról, és nem is csak abból áll, hogy két dal között valamilyen mondvacsinált okot találjon a következő szám előadására, mint egy lényegi jelenettől lényegi jelenetig evickélő pornófilm zenei megfelelője. Ben Elton inkább arra használta a lehetőséget, hogy egybeolvassza az igazi hangszereken játszott zene dicsőítését, meg a globalizációkritikát. A sztori a huszonnegyedik században játszódik, amikorra már iPlanetnek hívják a bolygónkat, mindenki csak a közösségi oldalakon létezik igazán, mindenki ugyanúgy gondolkodik, és ugyanolyan, számítógépek által előállított zenét hallgat. (Szóval lehet, hogy a látnoki erejű szerző már 2002-ben megjövendölt egy Skrillex-koncertet.) A hangszereket és a komponálást betiltották, de van egy csapat bohém, akik fellázadtak a rendszer ellen, és meg akarják keresni az utolsó létező rockgitárt, hogy a We Are The Championsszal végleg berepesszék a Killer Queen nevű diktátornő virtuális dobhártyáját.

Ebből a sok hülyeségből pedig már elég jól játszik, hogy nem könnytörölgetős múltba révedésről, inkább egy vígjátékról van szó, amelyben azért mindenképp elismerést érdemel, hogy még mondani is akart valamit a modern társadalmakról, még akkor is, ha bődületesen eredeti gondolatok helyett inkább csak újra elismétli a globalizációkritika alapvető sablonjait. Viszont a szerző jó érzékkel felismerte a Queen-szövegek nyújtotta lehetőséget az áthallásokra: a főszereplő lázadót a Bohemian Rhapsody után Galileónak hívják, a rendszer pedig pont úgy üldözi az ő meg nem értett tanait, ahogyan tette azt annak idején a híresebbik Galileóval is. Emellett pedig ott van a darabban a zene erejének magasztalása, amit szintén erős túlzás lenne egyediséggel vádolni, de szimpatikusnak attól még kifejezetten szimpatikus gesztus.

Ráadásul többnyire még az a bravúr is sikerült, hogy legyen értelme a dalok eléneklésének. Kezdve a Radio Ga Gá-val, amely egy kicsit aktualizálva (a rádió bla-blája mellé bekerült az interneté, az instagramé meg a marketingé is) az antiutópisztikus rendszer programadó dala lett, az onnan kitörni akaró lázadót az I Want To Break Free mutatja be, a Who Wants To Live Forever itt arról szól, hogy a lázadók az életüket is feláldoznák az ügyért, az Another One Bites The Dust a diktátor fegyelmezési módszereibe ad bepillantást, a We Will Rock You és a We Are The Champions meg értelemszerűen a lázadók győzelméről szól.

Ennek a szövegközpontúságnak viszont Magyarországon az az ára, hogy az énekesek magyarul énekelnek. Ami önmagában még nem lenne olyan baljóslatú, de a fordító Miklós Tibor képes a legjobb szállóigéket is úgy magyarítani, hogy agyoncsapja őket egy-egy iszonyú bénán hangzó közhellyel, töltelékszóval (olyanokkal, mint hogy „mondd hát” vagy a hiányzó szótagok biztos ellenszere, a bárhová gond nélkül beszúrható, noha jellemzően oda nem illő „most”), vagy olyan lírainak szánt, prozódiagyilkos modorosságokkal, mint például a „jöjj” korlátlan használata.

Bár kétségkívül megvan annak is a maga varázsa, amikor a nagy fenekű nőkről szóló Fat Bottomed Girls magyarul hangzik el, még ha nem is ebből fakadnak a darab legjobb poénjai. Ben Elton inkább azt a lehetőséget használja ki gátlástalanul sokszor, amit az ad, hogy a szereplők már semmit nem tudnak a régi idők zenéjéről, a történelmi kutatásaik eredményét meg nem feltétlenül tudják értelmezni, és fogalmuk sincs, mi a franc az a videokazetta, vagy „ki az a négy jó csaj”, aki hosszú hajjal énekel a persze férfiakból álló rockegyüttes klipjében. És a régi sztárokról nevezik el magukat, csak a nemi hovatartozásról nincs fogalmuk, így lesz lázadó Mr. Britney Spears vagy Miss Ozzy Osbourne – hogy aztán remekül lehessen poénkodni azon, amikor ők is az életüket adnák a rockzenéért. („Britney Spears halála nem lehetett hiábavaló!” – győzködik a főszereplőt.)

Ezek a poénok pedig működnek annyira, hogy elvigyék a hátukon az előadásnak azt a részét, amelyiket nem vitte el úgyis csont nélkül az elhangzó huszonnégy Queen-klasszikus. És hát a sztori annyira azért nem összetett, hogy azon kelljen aggódni, az énekesek vajon színészként is képesek-e hitelesen megjeleníteni minden lelki mozzanatot. Mert a We Will Rock You magyar stábjába főként a hangjuk miatt kerültek be a szereplők (főleg, amíg a férfi főszerepet később át nem veszi majd a színészként is nagyszerű Szemenyei János). És ha itt-ott akadnak is inkább musicalesen, mintsem rockosan túldíszített, a tiszta kiéneklés helyett inkább felesleges bombasztikusságra törekvő szólamok, azért inkább a profi teljesítmények jellemzőek. Legelsősorban a francia musicalénekesnőtől, a párizsi Rómeó és Júlia egyik Júliájától, Stéphanie Schlessertől, aki hihetetlenül pontosan megtanulta nemcsak a magyar dalszövegeket, de a magyar prózát is, úgy, hogy hosszú ideig fel sem tűnik, nem anyanyelvi színészről van szó, hiszen még a hangsúlyozása és a szavak mögötti érzelmi töltet is tökéletesen a helyén van. Főszereplőtársa, Scheich Dávid mintha a két zárószámra tartogatná a hangját: addig is figyelemre méltóan énekel, de a We Will Rock You-ban és a We Are The Championsban olyan koncentrált és pontos, hogy az ember végül biztosan megjegyzi a nevét. az egész steampunk neo-Woodstockkal.

A rendező Cornelius Baltus ezúttal kevesebbet bíz a játék humorára, mint a Vámpírok báljában, nyilván, mert a szöveg úgyis tele van gegekkel. De a díszlet- és jelmeztervező Kentaurral így is elég emlékezetessé teszik az előadás vizuális oldalát. A díszletek remekül ellensúlyozzák a háttérvetítések futurizmusát, a lepusztult Hard Rock Café-rommal meg a telegraffitizett, a Queent és a rock ikonjait ezerféle módon megidéző falakkal meg a posztapokaliptikus roncstemetővel, meg a hippik futurista megfelelőivel, ezzel az egész steampunk neo-Woodstockkal.

­Tulajdonképpen az igényesség az a szó, ami a leginkább jellemzi a We Will Rock You budapesti előadását, nemcsak a díszletek és a gördülékeny, jó ritmusú rendezés, a látványos tömegjelenetek, az egyszerű, de hatásos táncbetétek miatt, de a legkevésbé jó pillanataiban is vitathatatlanul profi énekes teljesítmények, a korszakalkotónak és összecsapottnak egyaránt semmiképp sem nevezhető szövegkönyv és a gyakorlatilag stúdióminőséget nyújtó zenekar miatt is. Ami pedig elég nagy szó egy olyan musical esetében, ami valószínűleg képes lett volna ugyanennyi jegyet eladni akkor is, ha nincs benne más, csak huszonnégy nosztalgikus mondat huszonnégy örökérvényű Queen-szám között. Meg persze a lábdobogás és az ütemes taps lehetősége a We Will Rock You vonatkozó részénél.Kovács Bálint index.hu